Épületkerámiák, ornamentikák,
fagyálló kerámiák, kültéri kerámiák
Életem munkája Nagyváradon
Megjelent a "Kályhás" szaklap 2016 decemberi számában.
Nagy volt a fa, kicsi a fejsze, de vitt az akarat
Minden ember életében adódnak kivételesen küzdelmes és izgalmas, ám végül a beteljesülés örömével elvégzett munkák. Alábbi írásunk egy ilyen emlékezetes megbízatás teljesítését veszi számba, azt az üzenetet hordozva, hogy a szakmaszeretet és az akarat legyőzi az akadályokat.
Három évvel ezelőtt egy kora őszi délután megcsörrent a telefonom, s a vonal túlvégén egy középkorú, barátságos férfihang érdeklődött, hogy lenne-e tudásom és kapacitásom egy nagy volumenű munka elvégzésére. Ilyen kérdésre mi lehet a válasz, minthogy: „természetesen, meg tudom csinálni”. A rövid telefonbeszélgetésből kiderült, hogy egy nagyváradi épülő egyetem homlokzatdíszeit kellene elkészíteni fagyálló kerámiából. A telefonbeszélgetés után arra gondoltam: a fagyállóság biztosítása, az időtállóság, a más anyagokkal való összedolgozás, a rögzíthetőség és a jó anyagválasztás még bizonyára sok fejtörést fog okozni, ha rám testálják, és vállalom a feladatot.
Másnap emailben megkaptam a teljes tervdokumentációt és az árajánlat-kérő levelet. Nos, ekkor már kapkodtam a levegőt, két napig rágódtam a kerámiaelemek elkészíthetőségén, az öntés vagy a kézi formázás, illetve a határidők lehetőségén, valamint a műhely és az infrastruktúrák gyors továbbfejlesztésén a megvalósíthatóságot szem előtt tartva.
Eloszlatott kételyek
Választ írtam a kalkulált árakkal és az általam meghatározott gyártási határidővel, amelyet hat hónapban jelöltem meg a konkrét gyártásra; nem az eldöntetlen kérdések kísérletezgetéseire és a szerződés módosításaira jellemző adok-kapokra. Néhány hónapig ült a dolog, s ha részemről nem is merült feledésbe, de a napi ritmus, a kályhamunkáim és az aktuális megrendeléseim elnyomták bennem a nagyváradi projektet.
Majd egy újabb ismeretlen hang keresett meg telefonon, akiről bemutatkozása során kiderült, hogy az egyetemi épület építésze, az ornamentikák megálmodója. Kételyeinek adott hangot az egyik elem megvalósítása kapcsán, mondván: több keramikustól kértek árajánlatot és többen jelezték, hogy az egyik elem elkészíthetetlen, volt, aki több darabból tudta volna legyártani. Válaszomban megerősítettem, hogy biztos vagyok abban, még ha nagyobb selejthányaddal is, de elkészíthető a kérdéses elem. Természetesen – másoknak és magamnak is azért – okozott fejtörést a feladat, mivel méretei: 70x40x35 cm, valamint a súlya 40 kilogrammot közelítő. Egy ilyen tárgy nehezen mozgatható, forgatható nyers állapotban és a merevítéseit úgy kell megoldani, hogy a magas égetési hőfok és az anyag sajátossága miatt a 10 százaléknyi méretcsökkenés ne okozzon feszültséget vagy alakváltozást benne. Az illető értesített arról, hogy a helyi építési hatóság áttervezésre késztette őket, így változnak a darabszámok – negatív irányba – és némi alakváltoztatás is lesz, de az nem érdemleges. Újabb árajánlat a változások miatt, aztán ismét csend.
Az első megkereséshez képest egy évvel felkértek, hogy utazzak ki Kolozsvárra az építész cég irodájába, ahol egy megbeszélést tartanak, melyen jelen lesz az összes prominens személy, mint a beruházó, a nyílászárókat készítő és kivitelező cég, a teljes építész csapat, a kivitelező cég igazgatója, valamint jómagam. Mindent mögé rendelve útra keltem Kolozsvárra. Remek áprilisi napon utaztam, kicsit késve, de jó társaságba csöppenve felemelő tárgyalásfolyamat volt. Néhány kételyt sikerült eloszlatni, hiszen a többek által megvalósíthatatlan kerámia elem makettje ott ált az asztalon, hogy szembesüljek méreteivel és formájával. A végén megmutattam néhány saját készítésű nagyméretű kerámia tárgyat, így talán ezek nyomatékot jelentettek a döntésükben.
A megbeszélés végén kezet ráztunk a további együttműködésre és kijelentették, hogy velem dolgoznak a továbbiakban. Mint kiderült, a romániai cégeken kívül két magyarországi cég is a megkeresettek között volt, köztük a legnagyobb hírű épületkerámiákat gyártó vállalat is.
Visszaúton, olyan büszkén ültem az autóban, hogy alig bírtam a biztonsági övet bekötni feszülő mellkasomon, kicsit túlzott önelégültség lett úrrá rajtam.
Szélmalomharc - izgalmakkal
Másnaptól kezdődött a szélmalomharc. Hasonló volumenű megrendelésem még nem volt, így a sokoldalas szerződéskötés, főleg egy külföldi generálkivitelezővel, a két ország közötti adózási, jogi, szállítási, garanciális pontjaival, nehezen birkóztam. Természetesen meghallgatva szakembereket, egyszerű eszemre és szívemre hagyatkozva kis módosítással aláírtam.
A feleségem ekkortól kezdett félteni, addig nem igazán hitt az egészben. Én meg akkor kezdtem nagyon izgulni, amikor megjelent a bankszámlámon a szerződött előleg összege. Ekkor végiggondoltam, hogy nincs visszaút, s nem csak a magam, hanem a családom életét is bajba sodorhatom, ha nem, vagy késve tudom legyártani a megrendelt kerámiákat. Megráztam magam és eldöntöttem, hogy csak előre menekülhetek.
Párhuzamosan a tárgyak modellezésével – melyben segítségemre volt Győri István, aki remek modell- és formakészítői munkával támogatott – a jelen műhelyem kötöttségei miatt keresnem kellett egy bérelhető helyiséget. Ezt isteni gondviseléssel megtaláltam, majd kemencékkel, s a szükséges gépekkel berendeztem és készítettem a színmintákat. Kobaltkék ornamentikát álmodott meg az építész, tizennégy különböző mintát elkészítettem, melyből négy jónak bizonyult. Az első tárgy formája természetesen a már korábban említett, nehezen kivitelezhető volt és az első két darab sikerült is. Mire a zsengélt tárgyakra felvittem volna a mázat, kiderült, hogy az egyetem vezetősége megvétózta a kék színt, mondván „elképzelhetetlen a kék szín, mivel az a román rendőrség színe, zöld legyen, az magyar megjelenítést tükröz”. Így újrakezdődött a színminta készítés és a váltás magával hozta azt is, hogy a felületet be kell fésülni, így egy növényi struktúrmintát eredményez. Fogyott az idő, a maradék öt hónap a hat helyett is kopott, és még a termelés is előkészítési fázisban topogott.
A nehéz napok gyümölcse beért
Tizenegy tonna alapanyagot megrendeltem, kétszáz kilogramm mázat és egy hónappal a megállapodott ütemterv első szállítása előtt elkezdődött az igazi termelés. Az első darabok sikerültek és a legnehezebb elemek végig kellemes meglepetést okozva 3 százalékos selejtaránnyal készültek. Viszont a könnyebben gyárthatónak tűnő párkányelemek – melyek 70x30x2 cm-es lapok voltak vízorral ellátva – az erőltetett gyártásmenet miatt elkezdtek repedni. Amikor a kemencebontások alkalmával 60-65 százalékos selejt volt, igazán elkeserített. Ekkor nehéz napokat éltem meg, néhány kedves ismerős, barát bíztatott és segített túllendülni. Egy-egy telefonbeszélgetés is sokat segített. Voltak, akik eszközökkel, mint berakólapokkal és munkával is segítettek. Név szerint is köszönetet mondanék… Ács Andrásnak, Henszelmann Imrének, Solymár Tamásnak és Szabó Mihálynak.
A legnehezebb napok egyikén, egy vasárnap délután telefonhívást kaptam Kolozsvárról, kérték foglaljak helyet és közölték velem, hogy a darabszámok a szerződött mennyiség több mint felével nőttek, és lehetőség szerint próbáljam a vállalt határidőhöz közeli terminusra legyártani. Természetesen átbeszélve a lehetőségeket, a határidő december első hetéről átkerült márciusra. Sajnos a selejtáradatot nem sikerült mérsékelni, de apró technológiai változtatásokkal az egyszerűnek mondható lapok készítése is optimalizálódott.
Ekkor két kollégával dolgoztam – Győri István mellett, aki a gipszes munkát végezte –, egyikük az elején még az üres bérleménybe érkezett, frissen végzett egyetemistaként, de sajnos hamar feladta. Viszont a másikuk kellemes csalódás volt számomra, hiszen fiatal szomszédom, Gergely Dávid, belekóstolt a munkába és felét egyedül elvégezve úgy belejött, hogy a hibás darabok minimalizálódtak, s a végső mennyiség egyharmadát szinte selejtmentesen gyártottuk.
Minden kiszállításkor erősített a látvány, szépült az épület, folyamatosan felkerültek a kerámiák és tetszett a végeredmény is. A projekt végére 24 tonna anyagot 450 kilogramm mázat és 50.000 kWh elektromos energiát emésztett fel a vállalásom.
Köszönet a családomnak, hogy mellettem álltak a nehéz napjaimban és tudtak nélkülözni a nagy hajtásban. Sikerült a módosított határidőre elkészülnöm, felkerült minden alkotóelem az épületre, az állványozást lebontották és a végeredményt megkönnyeztem. Utólag magam számára is hihetetlen, hogy bele mertem vágni, nagy fa volt, a fejsze meg kicsi, de vitt az akarat, és az a tudat, hogy a sors rám szabta ezt a munkát. Megfeszített munka volt, vártam a végét, de újból nekifutnék. Újragondolva, isteni adománynak és sorsszerűnek tartom, hogy nagyváradi születésűként, tizenkilenc évi ottani élet után, magam mögött hagyva a várost, huszonöt évvel később visszaadhattam magamból valamit szülővárosomnak, ami maradandó.
Sápy László
keramikus, kályhásmester
Köröndi kéményfejek
Újabb megtisztelő felkérés!
A Kodály köröndi társasház rekonstrukciója kapcsán, a beruházó és a kivitelező cég vezetői megkeresésére újabb kihívás-teli munkába kezdtem.
Kauser József tervei alapján 1883-ban épült neoreneszánsz palota a világörökség része. A palota kéményfejeit egykor a Zsolnay cég készítette, melyek dacolva az időjárás viszontagságaival, nyáron a színük miatt túlforrósodva, télen túlhűlve, kibírta a háborúkat. 130 év elteltével a tetőtűz és a tűzoltás nagy részére végzetes csapást mért.
A törött darabokat vizsgálgatva törekedtem az egykori elemek maximális azonosságára.Vörös agyagból, tömör samottal stabilizálva 1200 C fokon égetve, meghaladtam (2,1%vízfelvétel) a fagyállósági szintet. A magas vasoxid tartalmú vörös agyag felületét antracit színű agyagmáz borítja, melyet sikerült azonossá kísérleteznem az egykorival.
A gyártás során ekkora méretű épületkerámiák, saját súlyukból adódóan sok segédformát, több statikai alátámasztást, a hírtelen száradást gátló eszközöket és odaadó gondoskodást igényeltek.
A kezdeti álmatlan éjszakák, néhány selejt elkészülte után beállt a termelés és készültek a gyönyörű darabok.
A kívánt ütem szerint készültek és szállítottam a kéményfejeket és örömmel konstatáltam, hogy a gyönyörűen megújuló épület kéményeiből napról-napra nőnek ki alkotásaim.
Felemelő, hogy ilyen elődök hagyatékát rekonstruálhattam és gyermekeim, unokáim majd büszkén mutatnak fel a Kodály köröndi palota tetejére emlékezve munkámra.
Sápy László
keramikus, kályhásmester